Reményik S.

Egy téli tölgylevélrerdőhöze E levelet a hegytetőn találtam, Hóban felküdt, az erdőhöz közel, Fákról hullt gyémántporral beszitáltan. Míg zöld volt, írni rá nem lehetett. De hogy megbarnult, megkeményedett: Az írás felcsillámlik rajta, S tűnődvén, lelkem elsóhajtja: Kellett a dér, a tél, a hóvihar, S a zuzmara, a zordfényű palást, Hogy egy Kéz azt írhassa ránk, amit akar.