Kun Magdöolna verse

Hulló falevelek Titokban az ember is fájva könnyezik, mikor az első rőt levél a fáról leesik, mert arra gondol mily sokan is vannak, kik őszi levélként már avarban szunnyadnak. Mi sem vagyunk mások mint az a falevél, mely keringve száll, és fájva földet ér. Fájva, hisz bármerre is tekint, mindenhol azt látja, hogy sodródik vele minden levéltársa. Falevélként élünk, falevélként halunk, mert a Jóistentől mi is véges időt kapunk, hisz egy nyár az életünk, s egy színes tavasz, mielőtt téli álmot aludnánk az avarhant alatt. Kun Magdolna