Reményik Sándor verse

.. Néha félek... Néha félek... Úgy nyugtalanít ez a suttogás, Ezek a halk neszek, Ez az imbolygás, ez az összejátszás A hátam megett. E halk hullása nem tudom minek. Itt nem hull levél, Tán az Idő pereg Bús percegéssel itt, az örökzöldben. Néha félek... A fenyves olyan kísérteties. Néha úgy érzem, hogy lepke vagyok, S felszúrhat minden öreg fenyő tűje. Egy idegen parány, Akit nem tűr az ősvadon magában. De multkor egy gyökérbe botlott lábam, S ahogy fölnéztem, Megrázta szakállát egy vén fenyő, És így szólt hozzám barátságosan: Öcsém, jobban vigyázz! S ha elvágódsz, hát csak magadra vess!